Menedzsment & Tanácsadás

Menedzsment profilom kettős, menedzserként és menedzsment tanácsadóként közel másfél évtizedes tapasztalattal rendelkezem. Az alapokat nemzetközi nagyvállalatoknál sajátítottam el, francia mester szakos közgazdász tanulmányaimat követően. Komfortosan mozgok a mátrixosan működő nagy szervezeti struktúrákban, és komplex projektek világában, valamint megtapasztaltam menedzserként és tanácsadóként a klasszikus szervezeti hierarchiában rejlő kihívásokat is. Az így szerzett tapasztalataimat és készségeimet interim menedzseri szerepben tudom kamatoztatni, míg menedzsment tanácsadóként a szervezeti jövőkép és stratégia kialakításában, és a stratégiai célok megvalósításában tudom a szervezeteket támogatni.

  • Kinek szól?

    2001 óta szinte minden szervezeti szerepemben vezetőkkel dolgoztam együtt, így menedzsment szolgáltatásaim nagy része a vezetőknek szól: közép és felsővezetőknek, menedzsereknek, tulajdonosoknak, cégvezetőknek. Rendszerszemléletem, nyitottságom és szervezőkészségem lehetővé teszi, hogy különféle szektorokban, iparágakban (nagyvállalati, kkv, non-profit) is helytálljak tanácsadóként vagy interim menedzserként, kiemelten az alábbi szakterületeken.

  • Stratégiakészítési tanácsadás

    Kutatások szerint a gyorsan változó üzleti környezetben akkor tudunk sikeresen irányítani egy szervezetet, ha a szervezet küldetése és jövőképe, valamint a stratégiai irányok és prioritások tiszták az emberek fejében, akkor, amikor minden más mozgásban van. Abban tudom tanácsadóként támogatni a vezetői és tulajdonosi csapatokat, hogyan fogalmazzák meg a küldetésüket, jövőképüket és stratégiai céljaikat úgy, hogy azzal követőkre találjanak. Bővebben itt olvashat erről.

  • Projektiroda (PMO) tanácsadás

    Külsős szakértőként vállalom stratégiai vagy operatív projekt-, program és portfólió irodák kialakítását és felépítését, mátrix szervezetben a projekt alapú működés feltételeinek megteremtését, illetve a projektkultúra érettségének fejlesztését. Bővebben itt olvashat erről.

  • Interim projektmenedzsment

    Interimként, azaz időszakos, átmeneti jelleggel, külsős alvállalkozó projektmenedzserként vállalom projektek teljes vagy részleges vezetését, maximum 3-6 hónapos időtartamra. Főleg nagyvállalatok számára ideális megoldás, amikor erőforrás szűkében van a projekt, esetleg projekt közben kilépett a projektmenedzser, vagy a napidíjas, havidíjas konstrukció költséghatékonyabb megoldást biztosít. Bővebben itt olvashat erről.

  • Miért engem válasszon?

    2001 óta folyamatosan ezeken a menedzsment területeken mozgok, különféle szervezetekben és szerepkörökben. Képes vagyok átlátni egy szervezet rendszerszintű működését, eligazodni benne, és hatással lenni az ott zajló folyamatokra. Nemzetközi PMP minősítéssel és PRINCE2 módszertani certifikációval rendelkezem. 2013-ban elnyertem az Év Projektmenedzsere címet, amivel a Vodafone RED bevezetéséért díjazott az itthoni projektmenedzsment szakma. 2017 óta a Corvinus Stratégia és Projektvezetés tanszékén tartok szemináriumokat vendégelőadóként, fő témaköröm a társas és érzelmi intelligencia, valamint a szakmai önismeret fontossága a projektekben. Az elmúlt másfél évtizedben számos szakképzésben vettem részt a fenti témák kapcsán, az alábbi oklevelek hűen tükrözik szakmai profilomat.

Kapcsolat