Interjúk

Népszava interjúm vezetésről és hatalomról

Népszava interjúm vezetésről és hatalomról

Pár nappal a 47. születésnapom előtt megkeresett a Népszava, hogy egy korábbi facebook bejegyzésem kapcsán készíthetnek-e interjút velem a vezetésről és a hatalomról. Az interjú témái hosszú évek óta foglalkoztatnak, érdekel a vezetés és az, hogy a vezetők hogyan bánnak a rájuk bízott hatalommal, ami a doktori kutatásom központi témája.

Bántalmazó vezetők – Népszava interjúm

Bántalmazó vezetők – Népszava interjúm

2023 júniusában a Népszava interjút készítettem velem a pszichésen bántalmazó (toxikus) vezető jellemzőiről. Az újságíró nem fedte fel, ki vagy mi miatt érdekli őket ez a téma, így úgy adtam neki interjút, hogy nem tudtam, egy volt munkahelyem vezetője kapcsán merült fel a pszichésen bántalmazó vezetés kérdése.

Szakmai interjúm csapatok fejlesztéséről

Szakmai interjúm csapatok fejlesztéséről

2022 szeptemberében azzal keresett meg a londoni székhelyű Academy of Executive Coaching coach-képző iskola, hogy meginterjúvolhatnak-e az egy éves rendszerszemléletű csapatfejlesztő képzésük kapcsán, amit 2021-ben végeztem el, valamint megosztanám-e velük a coach karrierem fontosabb tapasztalatait. Az interjú magyar verziója ebben a blogban található.

Interjú egy munkavállalóval kiégésről, és vezetőkről

Interjú egy munkavállalóval kiégésről, és vezetőkről

“Kiégtem, nyaki gerincsérvem lett. Szteroidokkal és célzott gyógytornával kerültem el a műtétet. Nem jól mértem fel a toxikus környezet rám gyakorolt valós hatását. Azt hittem a legjobb, amit tehetek az az, hogy bizonyítok mindenáron, holott majdnem belerokkantam. Az új környezet minden szempontból sokat segített abban, hogy mihamarabb rendbe jöjjek. Ilyenkor legalább olyan fontos mentálisan újra biztosítanod magad, mint a testi tüneteket kezelni.”

Mélyinterjú Komócsin Laurával a vezetők 21 rossz szokásáról

Mélyinterjú Komócsin Laurával a vezetők 21 rossz szokásáról

“Ha valami változást látok a 15 évvel ezelőtti időkhöz képest, akkor az a kiégés, és az életközép válság. Ezek hangsúlyosabbá váltak az elmúlt 15 évben. Talán ez. […] ha toxikus a vezető, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy kiégsz. Tökéletes vezető nincs, de egy jó vezető elismeri, hogy miben gyenge, és elkezd azzal foglalkozni, hogy jobb legyen benne. Nem kell, hogy hibátlan legyen, de ha felismeri, hogy valamiben szűk keresztmetszetet jelent a csapatának, akkor invesztál a változásba.”

Interjú dr. Beck Györggyel életútról & vezetőkről

Interjú dr. Beck Györggyel életútról & vezetőkről

“Legfontosabb célom mindig az volt, hogy egy olyan életpályát fussak be, amire a gyerekeim azt tudják mondani, erre büszkék és valami hasonlót szeretnének ők is. Azt látom, hogy a gyerekeink vagy ugyanazt csinálják, mint a szüleik vagy az abszolút ellenkezőjét. Azt hiszem, nálam ez végül is sikerült, ilyen szempontból a gyerekeimtől kapok folyamatosan visszajelzéseket is.”

Interjú Kovács Edittel női karrierről és toxikus vezetőkről

Interjú Kovács Edittel női karrierről és toxikus vezetőkről

“Szerintem fontos, hogy a vezető nyílt legyen, hogy megossza az információkat, a problémákat, és a célokat. A jót és a rosszat is. A toxikus vezetők rosszindulatúak, demotiválják a munkatársakat, emberségében sértik a másikat. A toxikusságot én úgy értelmezem, hogy mérgező. Megmérgezed a másik ember lelkét.”

Interjú mentorommal, dr. Prónay Gáborral életútról, projektekről, vezetőkről

Interjú mentorommal, dr. Prónay Gáborral életútról, projektekről, vezetőkről

“A kihívást az okozza, hogy bonyolult a rendszer. A vezetés nemcsak egy adott szakmai munka, hanem több szakterület, szakma bonyolult integrációját igényli. Így még fontosabbá vált a vezetők szerepe. Hidakat kell, hogy képezzenek a különböző kultúrák és szakmák között. És itt bejön az önszervező csapatok fontossága is, ahol a vezetés kérdése már jóval bonyolultabb, mert egyszerre kell „puhán” és „keményen” is irányítani a szervezetet. De az az igazság, nehéz pontosan megmondani, hogyan kell ezt jól csinálni.”

Interjú dr. Füredi Júlia pszichológussal karrierről & toxikus vezetőkről

Interjú dr. Füredi Júlia pszichológussal karrierről & toxikus vezetőkről

“Az én meglátásomban a jó vezetőnek két definíciója van. Az egyik, aki képes az önreflexióra, – és nem csak képes, hanem műveli is -, a másik pedig, hogy valóban mennek utána emberek. Tehát elindulnak, de neki nem kellene hátranéznie, hanem hallaná, hogy jönnek mögötte. A toxikus például nem néz hátra. Ő elhatározza, hogy ő jó vezető, és mennek utána, holott aki megy utána, az félelemből teszi. A jó vezetőnek ezek az ismérvei.”

Interjú dr. Blaskovics Bálint oktatóval projektekről & toxikus vezetőkről

Interjú dr. Blaskovics Bálint oktatóval projektekről & toxikus vezetőkről

“Más irányvonal van most fókuszban, jómagam például a virtuális projektmenedzsment felé terelődök, amiben az a kihívás, hogy milyen eszközöket lehet alkalmazni virtuálisan, hogyan valósuljon meg például a team munka vagy a kommunikáció. Egy befejezett kutatásom volt eddig ebben, amiben az jött ki, hogy az empátia nagyon fontos szereppel bír benne. Azt gondolnánk, hogy virtuális térben ennek kevesebb szerepe lesz, de épp ellenkezőleg: kevesebb jelből kell megérteni a másikat.”