2023 februárjában ért az a megtiszteltetés, hogy a Telex újságnak beajánlott Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus, hogy osszam meg tudásomat, és kutatásomat a mérgező munkahelyi légkört teremtő “toxikus” vezetésről.  A cikket a Telex újságírójával, Bozzay Balázzsal közösen szerkesztettük. Ő választotta meg a cikk felépítését, és stílusát, én pedig adtam hozzá a tartalom nagy részét. A több ezer megosztás és “like”, és a sok száz comment azt jelzi, ez egy aktuális téma ma Magyarországon a munka világában.

Az eredeti cikk itt található: A lelkünk és a testünk is belebetegedhet, ha toxikus a munkahelyünk

A közel 500 commentből, amik megjelentek facebookon, linkedin-en, vagy az instagramon a Telex cikk alatt, az alábbi szemelvényt raktam össze. A hozzászólások nagyobb kategóriákba sorolhatók: ki mit gondol a (toxikus) vezetésről, munkahelyről; milyen saját élményekkel rendelkeznek a commentelők; mik a lehetséges egyéni megküzdési módok; mi a helyzet a “toxikus” kollégákkal; milyen asszociációkat hív be a téma a fennálló politikai, társadalmi rendszerrel; és mi a cikkel kapcsolatos megítélés.

Vélemények a (toxikus) vezetésről, munkahelyi légkörről:

• “A vezető dolga mindenkinél jobbnak lenni, jó példát mutatni, de ezt nem harsogni, kikövetelve a tiszteletet, hanem elérni azt, hogy az alkalmazottak felnézzenek rá, hallgassanak rá. A nagy világcégeknél már elindult ez a szemlélet, mert rájöttek a tekintélyelvűség zsákutcájára. Minden abból az egy alapigazságból eredeztethető, hogy ahogy a szeretet, úgy a tiszteletet sem lehet kierőszakolni, csak megkapni, kiérdemelni. (Seggfejként is lehet növelni a számokat, csak az hosszútávon nem fenntartható.)”
• “Mindig az a toxikus amit az érintett toxikusnak él meg. Teljesen mindegy, hogy mások hogyan látják ugyanazt a szituációt.”
• “Nekem jelenleg jó főnökeim vannak, szeretem a munkámat, bár akad néhány egoista, rosszindulatú kolléga, de helyén tudom kezelni, nem kirívó mértékű a probléma ilyen téren sem. A főnökök néha szigorúak, de alapvetően jólelkűek, nem sajnálják a dicséretet, az ösztönzést, motiválást, jutalmakat sem. Problémák kezelésére nyitottak, rugalmasak, hatékonyak. Jó vezetők. Mázlista vagyok.”
• “Tizenvalahány évvel ezelőtt, amikor a Teszkóban dolgoztam, az volt az érzésem, hogy a vezetők kiválasztásánál elsődleges szempont volt az, hogy minél nagyobb tahó barom legyen az illető. Hogy mennyire értett a szakmához, az teljességgel lényegtelen volt, csak az számított, hogy szénné alázza a dolgozókat, és megmutassa önnön felsőbbrendűségét.”
• “Az egyik szarik a melósra, a másik a frusztrációját a melóson vezeti le! Ritka a jó vezető!”
• “Azért tegyük hozzá halkan, hogy egy olyan világban vizsgáljuk a kérdést, ahol egy hangosabb “szia” is sértő lehet. Nyilván az egzecíroztatás, a dehonesztáló minősítgetés, vagy az indokolatlan (kontraproduktív) szigor csak kárt csinál, de mivel a nyomás mindenki számára szubjektív, így általános következtetést levonni kissé felületes lenne, hogy mi a toxikus és mi nem az.” Erre másik commentelő válasza: “Ez így, ebben a formában nem igaz. Különbözünk, tehát másképp érzékeljük a dolgokat. De vannak világos kritériumok, amik alapján meg lehet húzni a fontosabb vörös vonalakat.”
• “A toxikust ki kell szűrni meg gyökerestől kiirtani a munkahelyi kultúrából. Mivel értelme nincs, viszont annál súlyosabb károkat okoz. A többi a munkával járó normál stressz és felelősség. Ha pl. a szigorú vezető indokoltan harmadszor is visszadob valamit, hogy kifogástalan legyen, az teljesen ok, tanulok is belőle.”
• “A hangosabb szó, nem személyeskedő és dehonesztáló indulat is teljesen oké, ha az adott helyzetben indokolt. Ha mit tudom én, rászól a villanyszerelőre a kolléga, hogy vigyázz már, hová kötöd a fázist, az nem sértő senkinek és sehol sem toxik. Sőt adott esetben károkozástól óvhat meg. Ha minden hangos sziát annak veszünk, akkor komolytalan állunk hozzá egy egyébként baromi súlyos problémához. A toxikus viselkedés alapvetően egy hosszú távú viselkedés, nincs összefüggésben egy szituációs vészjelzéssel.”
• “Mind a munkavállaló mind a felettes kell hogy fejlődjön, ez tény. Viszont a viszony nem kölcsönös, ezért a munkáltatónak mindig lesz lehetősége hatalmi harcot vívni. Hogy ő belátja-e, hogy neki kell elöljárónak lenni a normális viselkedésben is, azt majd az idő válaszolja meg: lehet hogy idealista gondolat, de szeretnék hinni egy olyan jövőben, ahol csak azok maradnak fenn, akik normális cégkultúrával rendelkeznek.”
• “Amíg a folyamatos növekedés mítosza tartja magát, mindig ki fogja termelni, hogy ilyen személyiségvonású emberek vezető pozícióba kerüljenek. A holdudvart sajnálom, hogy nem látják, mihez asszisztálnak.”
• “Az az ember, aki magas érzelmi intelligenciával rendelkezik, a képességein túl, az pontosabban tudja felmérni az egyéni problémák kezelését és minden emberhez méltó bánásmóddal és hangnemben tud vezetőként eredményes munkát végezni és csapatot vezetni. Ugyanis nem vagyunk egyformák és ahogy azt itt is mindannyian olvassuk, mindenki másképp lát egy főnököt, másképp reagálnak szavakra, érzésekre. Ha egy vezető felismeri a személyiségünket és aszerint viselkedik velünk, ott nem kell félnie senkinek. Csak azt a kabátot kell felvennie, ami a sajátja.”
• “Itt a legtöbb vezetőnek inkább ipari áramot kéne vezetnie nem céget. A legtöbb csak lefele toxikus, felfele seggnyalós típus. Tisztelet a kivételnek.”
• “Aki mérgező légkört teremt az nem vezető.”
• “Alapból a munkahelyi morálon és komfort szinten kellene legfőképp a vezetőségnek dolgoznia, az elégedettség szakadatlan elérésén, a Herzberg két tényezős elméletet szem elött tartva. Maximális teljesítményt csak igy érhet el egy szervezet, hogy minél több kiegyensúlyozott munkavállalót tud magáénak. De mondhatod ezt iskolázatlan, műveletlen csúcs vezetőnek, aki csak azért került a pozícióba, mert jól tud helyezkedni, és semmi más értéket nem tud elképzelni, csak önmaga egoizmusát.”
• “Én sokáig azon csodálkoztam, ezen vezetők maguk hogyhogy nem betegszenek meg attól, amit csinálnak. Ugyanez a kérdés: sok politikust látva, hogy lehet ezt bírni, amit művelnek? Aztán egy pszichiáter mondta, a pszichopata három ismérve: nem szeret, nem tanul, nem szorong. Azóta jobban értem.”
• “A világcégek pont visszavesznek a pozitív szemléletből (Alphabet, MS, Amazonnál sosem volt, de fel lehetne még sorolni a Samsungtól, az Exxon Mobilig bármit). Irodába visszarendelés, szigorúbb ellenőrzés, nem kevés “horrorsztori” a pozitív kommunikáció vs. valóságról…”

Saját élmény:

• “Hány ilyet láttam, te jó ég!”
• “10 évet dolgoztam ilyen helyen! Életem legjobb döntése volt mikor otthagytam.”
• “Megtörtént, azóta is nyögöm.”
• “Ismerős, mekkora megkönnyebbülés otthagyni az ilyen munkahelyet.”
• “Életem egyik legjobb döntése volt, hogy 10 év után váltottam. A mostani kisebb cég, családias légkör, aranyos munkatársak, mindenki nyugodt. A cég alapelve a bizalom. Senki se járkál utánam, nem eszik az életem, nem állnak stopperrel a hátam mögött és mégis minden feladatot elvégzünk. Hihetetlen. Talán mert a vezetőség nem kretén.”
• “Volt egy pillanatnyi ökör fél évem míg a … színházban dolgoztam. Fél év alatt sikerült fogynom tízen x kilót, nem beszélve arról, hogy én egyébként, aki imádja a munkáját, minden nap gyűlöltem bemenni. Hamar vissza is jöttem vidékre, és azóta is minden szuper. Soha nem szabad a szarban ragadni, ezt rövid pesti életem alatt tanultam meg.”
• “26 éve állami cégnél. Tudnék mesélni. Az egészségem is odalett.”
• “Szerencsére az én jelenlegi munkahelyem nagyon támogató. Dolgoztam rossz légkörben, és tényleg megbetegít, főleg, ha még anyagi téren sem becsülnek. 8 órát töltesz odabenn, életednek a jelentős részét, elengedhetetlen, hogy jól érezd magad.”
• “Egy vezető nem teremt rossz légkört, pont ellenkezőleg, azt a a főnökök csinálják.” Másik commentelő válasza: “Ott a pont! Az ilyenek nem vezetők, csak főnökök.”
• “Mennyire igaz és a legszomorúbb az az, hogy az a legtöbb esetben a megoldás, hogy a munkavállaló megy. Ez nálunk most nagyon megért, minden a leírtak szerint folyik… A munkavállalók 2018-ban összefogtak a főnök ellen, de ők jöttek ki rosszul az egészből, mert az illető jól kimagyarázta magát és mert a felettese is olyan, mint ő. Azóta még jobban megy a dolog, sok kolléga beteg és kb. fél éve el kezdtek felmondani is.”
• “Erről mesélhetnék.. az én munkahelyem erősen mérgező volt.. a végén már gyomorgörccsel, sírva mentem dolgozni.. rákos is lettem… sajnos későn léptem ki.”
• “Nekem is volt ilyen munkahelyem… Mao egyik legnagyobb cégénél… az első meetingek egyikén feltűnt, hogy az igazgatók nem nagyon mertek megszólalni, mert nem tudták kiszámítani a nagyfőni reakcióját…mindenki rettegett az egyébként nyájas, vicces úriembertől…. És joggal! előbb-utóbb bedarált, kirúgott, lefokozott, ellehetetlenített. Igazi keresztény szellemiségű vezető volt, azóta sem térek napirendre felette.”
• “Mintha én írtam volna, a Deichmann is ilyen.”
• “Eddig több mérgező, mint egészséges munkahelyen dolgoztam, tudnék mesélni, több ízben kötöttem ki orvosnál, legutóbb pszichoterápián.”
• “A mi csapatunk kb. 20-25 emberrel indult. Egy év alatt tízen felmondtunk és meg mindig nem esik le a vezetőségnek, hogy mindez miattuk van.”
• “Az egyik munkahelyemet 2.5 év után szorongás és pánikbetegként hagytam ott. Kellett egy év mire rendbejöttem.”
• “Én pont ez miatt hagytam ott a mentőszolgálatot.”

Egyéni megküzdés módjai:

• “Meg kell tanulni kezelni ezeket a kóros eseteket, vagy lelépni. Nem teszem magam az olcsó áruk polcaira egy munkahelyért sem. Ma már könnyebb váltani, több a lehetőség. Abban a pillanatban, amint azt érzem, hogy már vasárnap reggel görcsbe szorul a gyomrom attól a gondolattól, hogy hétfőn mennem kell dolgozni, beadom a felmondásom! Higgadtan, és brutál őszinte indoklással! Mert hiába a stabil fizetés, ha rámegy az ember teste lelke a megélhetésére. Az onnantól már csak önpusztító vegetálás!”
• “A szervezet elhagyása a megoldás. “
• “Ilyenkor lépni kell – ad absurdum lelépni – még mielőtt az ember egészsége kárt szenved. Az első vérnyomásugrásnál el kell kezdeni cselekedni, ha nincs jobb ötlet vagy megoldás, akkor egyszerűen új munkahelyet keresni. Ez nem katolikus házasság. El szabad válni.”
• “Én rendbe tettem azokat a főnökeimet, akik megpróbáltak lealázni vagy rám telepedni. Aztán szép csendben mindegyik felmondott. Mert idegileg tettem tönkre őket. Sok rezsimet megéltem már a munkahelyeken, amelyiken voltam. Rájöttem, hogyan lehet féken tartani ezeket az embereket. Engem már nem idegelnek ki. Nincs rajtam semmi fogás.”
• “Quiet quitting és a bare minimum monday az új divat nálam.”
• “Lehetne ragozni ezt a témát napestig. Nos, ha gyenge valaki azt eltapossák, ha viszont erősebb a többinél lelkileg, az meg konkurencia a kollégák szemében vagy esetleg a főnök szemében. Olyan ez mint a szélmalomharc. Változtatni mindig van lehetőség csak meg kell találni az utat. Mindenki saját maga dönti el mit szeretne.”
• “Én inkább ott maradok munkát színlelve, had fizessenek a semmiért, amíg rá jönnek. Nekem addig is jó volt… plusz volt időm munkaidőben más munkát keresni addig is.” Más commentelő válasza: “Az is jó teljesen, támogatom én is! Amilyen az adjonisten…. mindig ezt vallom.”
• “Senki nem mer vissza beszélni mert félti a helyét, a munkások nagy része mind ilyen, így nem is várhatnak el változást.”
• “Egyetértek! Én pontosan oktatási intézményben éltem meg a szekálást. Otthagytam….külföld! Itt meg olyan továbbképzésben volt a minap részem, hogy hogyan építsd le a mindennapi stresszt! A vezetőség úgy vigyáz ránk, mint a gyöngyszemekre, támogat és segíti az egyéni érdeklődést, fejlődést és az ötleteket!”
• “Az alkalmazotti munkaviszony típusban akkor lehet jó munkakörnyezetet találni könnyebben, ha előtte az ember legalább pár évig szabadúszóskodott sikeresen, mert akkor talán megvan már az az önbizalmi szint, hogy bárminek nem áldozom fel magam.”
• “El kell jönni mielőtt az embernek rámegy a mentális / fizikai egészsége.” Másik commentelő válasza: “Ha olyan helyzetben vagy, hogy ezt megteheted. De sajnos ez nem mindig van így.”
• “Ha tahó a főnököd, akkor veszed a kalapod, oszt viszlát. Azonnali hatállyal felmondasz. Manapság megfordult a kocka, a munkáltató vadászik a munkavállalókért bizonyos szektorokba. Sose csicskultam be egy főnökömnek se, ha nem tetszett, viszlát.”
• “Sajnos, van aki hagyja magát, mert kell a meló aztán jöhet a gyomorfekély….Hiába lenne tökös ember, de Inkább nem áll fel, mert félti a kisbiztost+ gyerekek vannak, jelzálog stb.”
• “Ne hagyjuk, hogy munkatársunkat megalázzák! Ne hallgassunk, hanem álljunk ki a bántalmazott mellett, mert hallgatásunkkal, mindig a támadót erősítjük! Ha gond van egy munkatárssal, meg kell beszélni vele, de nem kell megalázni!” Másik commentelő válasza: “Ezzel csak az a probléma, hogy míg a másikért kiállsz, a saját pozíciódat veszélyezteted, és mire feleszmélsz, téged már kipenderítettek, viszont az “áldozat” továbbra is ott “vergődik”. Lehet, hogy az alázást tűrő egy áldozat-típus, és amúgy nem is igényelné a segítséget. Előszőr meg kell róla győződni, hogy az, akit meg akarunk menteni, akarja-e ezt. Hányszor láttam már, hogy akit különféle módszerekkel meg lehet törni, az kifejezetten igényli, hogy belerúgjanak. Tökre gáz, de nem lehet mindenkin segíteni.”

“Toxikus” kollégák

• “A legtöbb munkahelyemen nagyon jó főnökeim voltak, inkább a kollégák között voltak nárcisztikusak, némely esetben pszichopaták is.”
• “Nekem a kollégák machiavellisztikus működése a tapasztalatom; annyiban vezetői hiba, hogy jóváhagyják.”
• “A régi munkahelyemen asszisztáltak a hülyeséghez a gyáva kétszínű ex kollegák. Mindig kilógtam a sorból mert nem bólogattam. Örülök hogy eljöttem.”
• “A legveszélyesebb az, ha egy felsővezetőnek van egy kedvence, aki a dolgozók közt sérthetetlen, például a HR vezető, aki a tyúkólból tart szeretőt magának, akinek az a feladata, hogy megfigyelje a többit és jelentse, ki mit csinál éppen. És persze, hogy a legostobább az, aki így akar előre törni. Szerencsére ez már csak múlt idő, de borzalmas volt abban a felállásban évekig dolgozni”
• “Itthon ez nagyon gyakori. Természetesen ide tartozik az, hogy semmiféle joga sincs a munkavállalónak, bárki elnyomhatja. Mindemellett még csomó spicli proletár is mérgező légkört teremt a furakodásával.”
• “Könnyű a főnököket szidni! Azért van olyan is, hogy toxikus a kolléga, alkalmazott, aki a főnök életét teszi toxikussá!!!!!”
• “Nem csak egy főnök, vagy vezető tud toxikus, mérgező munkahelyi környezetet teremteni. A kétszínű, sunyi, okoskodó kollégák is legalább annyira megtudják keseríteni a mindennapokat. A kettő többnyire együtt jár. A jó vezető nem engedi, hogy toxikus emberek legyenek a csapatában.Csak ha nincs más választása.”

Asszociáció a politikai-társadalmi rendszerre:

• “Teljesen Orbán Viktor kórképét adja a cikk!”
• “Ez a cikk az Orbán Viktor személyiségét írja le!”
• “Ebben az országban mindig így volt. A Kádár rendszer alatt is. A …. Flex-ben 8 álltalános is elég ahhoz, hogy valaki főnök legyen, vagy szétteszi a lábát, mindenkinek, és hatalom van a kezében. Mit csodálkozunk, ebben az országban sosem lesz másképp, még 2023 után sem. A politikusoknak a melós nem ember, csak állat, pedig ők termeli ki az ő bérüket.”
• “Magyarországon ez már a suliban kezdődik…Pl. Németországban, meg Ausztriában a gyerekek többnyire szeretnek suliba járni, és nem stresszként élik meg! Ez szerintem kihat az életük jelentős részére, gondolom a jövőbeli munkahelyük légkörére is!!!”
• “Az országunk toxikus, nem a munkahelyek!”
• “Ebben az országban csak ilyen munkahely van.”
• “Az egész ország az [toxikus].”
• “Abba is [bele lehet betegedni], ha az az ország toxikus, amiben élünk. A folyamatos félelemben tartás ha nem is közvetlenül, de közvetve befolyásolja a mindennapjaidat. Ha fásultságot, és depressziót látsz mindenhol, át fog ragadni rád is.”
• “De ha toxikus a kormány és kizsákmányoló, abba is [bele lehet betegedni].”
• “Orbánia pontosan így működik, így építette ki a holdudvarát!”
• “Szerintem nyugodtan kijelenthető, hogy 10-ből kb. 8 munkahely toxikus Magyarországon.. Vagy rossz kolléga, vagy rossz vezető vagy rosszul szervezett munkafolyamatok miatt.”
• “A fél ország már beteg.”
• “A parlamentben ott a sok Toxic ember.”
• “Toxikus ország toxikus munkahelyekkel.”
• “Mit lehet tenni, ha a miniszterelnök ilyen?”
• “Pontosan ráillik nemcsak Orbánra, hanem az összes emberére, akik már ezáltal elvesztették még a valóságérzékelésüket is.”
• “Magyarországon igen kevés vezetővel találkoztam eddig. Főnökkel annál többel.”
• “Ez biztos így van, hiszen nem véletlen távozik az értelmiség és az egyéb szakképzettek csoportja. A hierarchia sajnos még mindig érezhető Magyarországon, amely teljesen megváltoztatja a munkahelyi legkört. Ez a fejlettebb Nyugat Európai országokban más képet mutat.”
• “Lassan már csak ilyen [toxikus munkahely] van Magyarországon…” Másik commentelő: “Pontosan. Hiába váltunk, ha máshol sem jobb.”

Cikk minősítése

• “Végre, egy értelmes cikk”
• “A cikk korrekt, szerintem. Még egy kicsit lehetett volna a pszichopatákat boncolgatni; személyes tapasztalatom, hogy a vezetők között felülreprezentáltak. Evolúciós oka lehet, korábban valami ilyesmiről olvastam. Konkrét esetekben viszont ez elég olcsó vigasz.”
• “Ahhh, kiver a víz ettől a toxikus szótól, nagyon divatos lett. Több cikk kéne olyan témában, ami rávilágít arra, miért marad az ember inkább ilyen helyzetben, ahelyett, hogy változtatna. (Túl sokan és feleslegesen használják manapság, erre értettem).”
• “Nagyon jó írás! Minden szava igaz!”
• “Hosszú, de érdemes elolvasni!”
• “Tűpontos!”
• “Nagyon hasznos, jó téma, érdemes felhívni a problémákra a figyelmet és hangot adni nekik, több ilyen posztot várunk! 🤗 Köszönjük”
• “Nagyon örülök, hogy erről is van szó, köszi a cikket.”
• “Nagyon fontos és sürgető téma! Különösen azért, mert a dolgozók többnyire nem mernek kiállni magukért, tartva a megtorlástól.”

Köszönöm Telex, és köszönöm Dr. Füredi Júlia. (Julival elsőként készítettem interjút a toxikus vezetésről, 2019 szeptemberében.)

Kép: Getty Images / Telex