A fotómon látható Picasso idézettel kívánok mindenkinek békés ünnepeket! Az elmúlt év minden elképzelésünket felülmúlta, így a mestertől vett idézet elgondolkodtatott azon, vajon életünk teljes valósága elképzelhető-e, vagy csak azon kicsi szelete, amire ráhatásunk van. A tavaly ilyenkor elképzelt szakmai és magánéleti terveim és céljaim teljesültek, azonban a covid járvány nem szerepelt a listámon, a semmiből tört be váratlanul, felülírva sok mindent, amit eddig hittem az életről, magamról, és másokról.

A 2020-as év eszembe juttatta Pandora szelencéjének történetét. Az ókori görög mítosz szerint Pandora volt az első halandó nő, akit az istenek vízből és földből teremtettek. Amikor Prométheusz furfangosan ellopta az istenektől a tüzet az embereknek (hogy elindítsa őket a civilizáció útján), Zeusz, a görögök főistene, megharagudott, és bosszúból egy szelencét ajándékozott Pandorának, amikor férjhez ment, azzal az utasítással, hogy semmilyen körülmények között ne nyissa ki. Zeusz tudta, hogy Pandorát – igazi vérbeli nőként – hajtani fogja a kíváncsiság, és fel fogja emelni a szelence tetejét. Így is lett. Amint Pandora kinyitotta a ládikát, az emberiségre szabadult az összes csapás, ami benne volt: betegségek, járványok, háborúk, szegénység, kapzsiság és gyűlölet. Pandora megijedt, gyorsan bezárta a szelence fedelét, amiben egyetlen dolog maradt: Elpis, a Remény szelleme…

Így éltem meg az elmúlt egy évet én is! Ilyen, vagy olyan okból, de kinyílt Pandora szelencéje, és kiszabadult belőle számos természeti és emberi katasztrófa: a 47 millió hektáron pusztító, 3 milliárd állat halálát okozó ausztrál bozóttűz, a 2750 tonnás műtrágya robbanás Bejrútban, a bibliai Exodusból ismert sáskainvázió Afrikában, és a koronavírus, ami eddig 76 millió embert fertőzött meg a világon, köztük számos barátot, rokont, és ismerőst.

Ezekhez mérhető csapásnak gondolom azt is, ahogy itthon a politikai elit – kormányunk döntéshozói, városaink vezetői, a NER emberei – kihasználták a járvány keltette pánikot, és félelmet, és tekertek egy nagyot a hatalom kerekén. Az elmúlt 10 évben tudatosan távol tartottam magam a hírektől és a politikától, mert nem láttam esélyét annak, hogy egyéni szinten bármi is tehető velük szemben. Nagyon fájt, amikor 2011-ben államosították a tízévnyi magánnyugdíj megtakarításomat, miután bedőltem megfélemlítő kommunikációjuknak. Akkor értettem meg, mit élhetett meg apai nagyapám 1962-ben, amikor fegyvert szegezve a fejéhez aláíratták vele, hogy „önként és jószántából” átadja földbirtokát az államnak – a kétezer diófás ültetvény és a sok hektáros dohányföld onnantól a családi emlékezetben élt csak tovább.

Idén a járvány miatt újra ránéztem a hírekre: mint Pandorát az ókori történetben, hajtott a kíváncsiság, mit kezd a kormány a jelenlegi helyzettel, vajon megragadják-e a lehetőségét annak, hogy jóvá tegyék azt a temérdek pusztítást, amit elkövettek az elmúlt 10 évben. A szelencéből cudar dolgok röppentek ki: rátették kezüket a (még) független Index-re, amivel tovább sérül itthon a sajtószabadság; önkényesen elvették a Színház és Filmművészeti Egyetem autonómiáját; a novemberi országos korlátozások bejelentésekor, az éj leple alatt, választási törvényt is módosítottak, megnehezítve ezzel az ellenzék esélyeit; megmondták nekünk, hol a nő helye a férfihoz képest; Alaptörvénybe iktatták ki lehet anya és apa egy családban, miközben Szájer József férfiakkal huncutkodott Brüsszelben; majd hetykén szembe mentek az EU-nak, mert az uniós pénzekért cserébe a nyugataik elvárják tőlünk, hogy tartsuk be a jogállamiság alapelveit, úgy mint korrupció megfékezése, sajtószabadság, és független Alkotmánybíróság… Nagyon fáj, hogy a hatalom gépezete nem pihen.

Az ókori görög istenek a sok fájdalmon kívül a Reménnyel is megajándékozták az embert, még ha az a szelencében is maradt, óvatlan kezektől elzárva. 2020-ban a reményt nekem a hősiesen helytálló egészségügyi dolgozók hozták el, akik emberfeletti munkát végeznek a mai napig a fertőzöttekkel, illetve a végsőkig kitartó tanárok; a valóságot leleplező újságírók; a hivatásos segítők és pszichológusok, akik tartják a lelket az emberekben; a Műegyetemi diáktársaim, akik tanulmányaikat félretéve önkéntesen segítenek a járvány ideje alatt; az SZFE egyetemisták, akik egyetemük függetlenségéért bátran szembenéztek a hatalommal; mindazok, akik saját egészségüket is kockáztatva tesznek azért, hogy sikeresen átvészeljük a járvány időszakát; és nem utolsó sorban azok a barátok és kollégák, akikre ilyenkor is számítani lehet.

Nekem mindez erőt, hitet és reményt ad ahhoz, hogy jobb valóság várjon ránk 2021-ben, mint amit az idei év hozott. Hiszek abban, hogy minél többen, minél jobbat képzelünk el, az idővel valósággá válik. Mivel a Reményt nagy becsben kell tartani, nehogy elillanjon, azt kívánom, velem együtt mindenki képzeljen el egy jobb világot, amiért érdemes hinni, tenni és kitartani.

Pandora szelencéjében idén a Reményen kívül rábukkantam Beethoven Örömódájára is, ami 1972 óta az Európai Unió himnusza: az összefogás és életöröm egyik legszebb zenéje, amit ez a spanyol videoklip is gyönyörűen visszaad! Süket volt már a mester, amikor komponálta, így lélekből íródott a csodamű, amit Schiller verse ihletett:

“Lángolj fel a lelkünkben szép Égi szikra, szent öröm, Térj be hozzánk drága vendég, Tündökölj ránk fényözön. Egyesíted szellemeddel, Mit zord erkölcs szétszakít, Testvér lészen minden ember, Merre lengnek szárnyaid.”

2020.12.22

Copyright © Czifra Julianna – Minden jog fenntartva!