Kikívánkozik most belőlem ez a személyes történet a családi almáriumból. Az elmúlt hetek alatt többször eszembe jutott, hogy az 1830-as évek elején (és az 1840-es évek végén is) tombolt a kolera Magyarországon. Igen, a kolera. Indiából 13 éven át tartott az útja a Habsburg Birodalomba, Oroszországon és Galícián át érte el Magyarországot, azokon a ruszin és galíciai betelepülteken és katonákon keresztül, akiktől részben én is származok. Szülővárosomban, Hajdúdorogon, pár hónap alatt megtizedelte a lakosságot. A fiatal Kossuth, mint “kolera biztos”, ekkor kezdte politikai pályafutását.

Minderről nem is tudnék, ha történetesen egy levéltári kutatás során rá nem bukkanok a felmenőim közül arra az ős-szülői párra, akik a tomboló kolera idején ismerkedtek meg – ott Hajdúdorogon. Az 1831. augusztusi házassági kivonatban találtam rájuk. Feltűnt, mennyire idősek voltak, és mindketten özvegyek, amikor frigyre léptek. Mint kiderült, azon a nyáron mindketten a kolerában veszítették el előző házastársukat. Kilenc hónappal később megszületett szépanyám, de már nem ismerhette meg apját, 3 héttel az esküvő után ő is a járvány áldozata lett.

A kolerának köszönhetem, hogy vagyok. Annak, hogy felmenőim átadták magukat az életnek – még oly rövid időre is -, és továbbadták azt.

Valahogy így vagyok most én is ezzel a koronavírus járvánnyal, amibe belesodródtunk. Ebben a családi történetben – a tragikussága ellenére is -, van valami szép és megrendítő, az, ahogy az élet utat tör magának. Hitet és bizonyosságot ad nekem arról, hogy semmi sem történik ok nélkül, és minden az életet támogatja, még akkor is, ha azt momentán érthetetlennek és zűrzavarosnak látjuk.

Szabadúszó vállalkozóként az árral úszok én is – sok más honfitársammal és kollégámmal együtt, nem tudva, mit hoznak a következő hónapok, meddig elegendők a tartalékaink. Mégis, valahogy azt érzem, megtart a rendszer. Sok mindenkinek hálás vagyok: a virtuális térben kialakult közösségeknek, a támogató kollégáknak, barátoknak, és családtagoknak, és legeslegjobban az egészségügyben dolgozóknak, minden tiszteletem az övék.

A héten fejeztem be egy fél éves amerikai coach képzést. Megszerettem azt a nyolc amerikait, akikkel hétről hétre találkoztam az online térben, közel kerültünk egymáshoz a sorozatos társ coaching révén. Most szerdán nagyon csendesek voltak, ugyanazokat az élettörténeteket mesélték, amiket itthon hallani. Próbáltuk segítő szakemberként magunkat is coacholni abban, hogy miről szól ez az egész, és hogyan kezeljük a félelmeinket. Egyikőjük, egy afroamerikai orvosnő elmesélte, hogy aznap reggel beszélt idős édesanyjával telefonon, és kérdezte tőle, mit üzen neki ez a helyzet. “A világ egy spirituális megtisztuláson megy keresztül, lányom, most minden zavaros, de le fog ez csillapodni, és kialakul egy új rend”.

2020.03.18

Fotó: Pixabay