Orbán Krisztiánt, aki az Oriens Investment Management ügyvezető partnere, már hallottam élőben beszélni 2019-ben egy üzleti konferencián, és lenyűgözött a gondolkodása, az, ahogyan a világpolitikai és gazdasági összefüggéseket logikusan értelmezi. Idén 2020 augusztus 26.-án a Vezető Informatikusok Szövetségének (VISZ) éves konferenciáján tartott nyitó-előadása hasonló reakciókat váltott ki a hallgatóságból, a “globalizáció szent tehenének lemészárlása” szállóigévé vált tőle. Alább kivonatolom 40 perces előadásának kulcsmondatait, pár általam kiegészített fotóval.
Az előadásom címe az lehetne, hogy „minden változik – a lényeg is!”. Azt gondolom, ennek számos relevanciája van, mindenkinek a mindennapi életére.
2020 jó eséllyel korszakhatár lesz, egy új világrend és egy új domináns ideológia vár ránk, és majd amikor visszatekintünk, valószínűleg 2020-nál fogjuk meghúzni ennek a határvonalát. Ez nem azt jelenti, hogy ezt holnaptól mindenki érezni fogja, hanem azt, hogy valószínűleg most kezdenek túlsúlyba kerülni azok a tényezők és erők, amiknek hatására aztán ki fog alakulni 10 év múlva körülbelül az a világrend, amire úgy fogunk tekinteni, mint az új berendezkedés a világban.
Hszi Csin-ping, Kína vezetője, idén januárban a kínai Központi Bizottság egyik ülésén állítólag azt mondta, hogy „Amerikával 30 éves háborúra készüljetek”. Ez a konfliktus minden bizonnyal meg fogja határozni a mindennapi életünket, mint ahogy annak idején a hidegháború meghatározta mindenkinek az életét. Ez a háború azonban valószínűleg nem fegyverekkel vívtatik, vagy csak kisebb mértékben fegyverekkel, sokkal inkább egy technológiai, propaganda és deviza háború lesz, ami befolyásolni fogja minden ország stratégiai szabadságát, és mozgásterét, Magyarországét is.
Hol kezdődik ez a történet?
Alapvetően 2008-2009 körül kezdődött, amikor is a nagy pénzügyi válság aláásta az Egyesült Államok hegemóniáját a világban és egyértelműen megkérdőjelezte a ma már piaci fundamentalizmusnak nevezett – korábban alapvetően piaci ideológiaként leírt – jelenségnek az uralmát. Ez által a globalizáció, mint szent tehén, lemészárlásra került és a nyugati fejlődési modell univerzalitásába vetett hit megkérdőjeleződött szerte a világon. Azonban ezt nem váltotta fel semmi átfogó módon. Az inercia működött, és a tehetetlenség fenntartotta a régi rend vázát, ami 2008 után is ugyanaz maradt, de a tartalom lassan kezdett kiüresedni. Tehát a 2010-es években még a régi díszletek között éltünk, de az egységes tartalom már a múlté volt. A 2010 és 2020 közötti időszak minden bizonnyal, ha majd visszatekintünk rá, egy átmeneti időszakként fog megjelenni.
Mi volt a 2010-es évek világrendje?
A legfontosabb jelenség az volt, hogy eltűnt a globális seriff, aki betartatja a szabályokat. 2010 előtt volt egy berendezkedés, ha valaki nem tartotta ezt be, akkor előbb-utóbb az Egyesült Államok valamilyen formában közbelépett. A világrend fenntartásának a felelősségét az Egyesült Államok vállalta fel. Ez, Obamával, egyértelműen megkérdőjeleződött, akinek volt az a nagyon szerencsétlen kifejezése, hogy „the US is leading from behind” (Amerika hátulról irányít).
Hogyan lehet hátulról vezetni?
Ez egy fából vaskarika. Természetesen arról volt szó, hogy az Egyesült Államok, belpolitikai okokból, elkezdett visszavonulni, hogy aztán ez a visszavonulás kiteljesedjék abban, hogy amerikai elnököt válasszanak „America first!” jeligével [Donald Trump], ami azt jelenti, hogy „a mi feladatunk nem a globális rend fenntartása, hanem hogy magunkkal foglalkozzunk”. Ez teljesen rendben van, ha ez egy kicsi ország – de ha egy birodalom, akkor ez a globális felelősség feladását jelenti. Az Egyesült Államoknak nem a hatalma illant el, hanem a hajlandósága arra, hogy fenntartsa a globális szerepét. A szabályok, a normák, az intézmények ugyanazok maradtak, csak éppen senki nem tartatta be a szabályokat.
Mi következik ebből, ha nincsen rendőr a városban?
Akkor előbb-utóbb feltűnnek a szabályszegők. Ez történt 2010 és 2020 között, feltűnt két szabályszegő típus. Az egyik a potyautas, akinek az a célja, hogy kihasználja és megszerezze azt az előnyt, ami a csalásból származhat. A potyautas érdekelt a rendszer fennmaradásában, csak éppen csalással megpróbálja kihasználni azt. Ennek iskolapéldája Kína, aki turbóra pörgette fel a csalást és óriási nyertese lett ennek. A másik jó példa Törökország, aki hivatalosan NATO tag, de az oroszoktól rendel légvédelmi rendszereket. Az Európai Unió két nagy potyautasa pedig Lengyelország és Magyarország – lehívnak minden pénzt, de közben nem érdekeltek az EU szétesésében, teljes félreértés azt gondolni, hogy ők ezt kívánnák. Ők a rendszer potyautas haszonélvezői.
Rövidtávon azonban sokkal látványosabb a másik kategóriának a szerepe. Ők a trollok, akiknek az a célja, hogy szétverjék a rendszert. Ők nem előnyt próbálnak húzni a rendszerből, hanem megpróbálják aláásni azt. Ilyen Irán, Észak-Korea és a fő troll: Oroszország, akinek nyíltan vállalt stratégiai célja az, hogy aláássa azt a nyugati szövetségi rendszert, ami a globális rendet megtartja. Az a tény, hogy még az egészen rendszerellenes Oroszország is szabadon „garázdálkodhatott” a rendszerrel szemben – sőt, nemcsak szabadon tehette, de sikeresen is! – mutatja azt, hogy mennyire nem volt jelen a seriff.
Mit gondolok siker alatt?
A brexit egy óriási orosz siker, mivel alapvetően orosz pénzből finanszírozták a kampány jelentős részét. Az európai populista pártok döntő többségét Oroszországból finanszírozzák. Az amerikai elnökválasztásból tudjuk, hogy nagyon tudatosan és szisztematikusan arra törekedtek az oroszok, hogy minél inkább mélyítsék az amerikai társadalomban az ellentéteket. Feketék nevében trollkodtak a fehérek ellen, és a fehérek nevében trollkodtak a feketék ellen, és gyakorlatilag annyi volt a céljuk, hogy minél mélyebbre ássák a szakadékot az amerikai társadalmon belül. És az egész megkoronázása a Krím megszállása volt, ami a fennálló világrendnek a nyílt szembeköpése.
Kaptak bármilyen kézen fogható büntetést ezért?
Természetesen, nem! Ami azt jelenti, hogy tényleg nem volt seriff. Ez egy olyan rendszer volt, amit csak az tartott be, akinek volt valami morális gátja, vagy olyan megfontolása, ami nem teljesen világos. Rövidtávon egészen biztos, hogy a csalók és a trollok lettek a nyertesek, ők az elmúlt 10 év nagy nyertesei. Ez egy ilyen rendszer.
2017/2018-ban viszont elkezdett újra felbukkanni a városban a seriff – megjelent a globális Magnitsky törvény, amelynek az a lényege, hogy az Egyesült államok fenntartja magának a joghatóságot arra az esetre, ha Amerikán kívül egy nem amerikai állampolgár jelentős korrupciós cselekményt hajt végre. Ez maga a globális seriff visszatérése. Másrészt pedig a nagy technológiai cégek nyíltan vadásznak a 3-4 évvel ezelőtt bevetett troll technikákra, azaz nem lehet most már szabadon garázdálkodni, van valami ellencsapás, visszanyomás.
Látunk egy ébredező seriffet ’17-18-ban, hogy aztán 2018 végére az egész berobbanjon. Ausztráliában történt, hogy egy elképesztő méretű és kiterjedtségű kínai befolyásolási hálózatot göngyölítettek fel, és ekkor jöttek rá, hogy a legmagasabb szintig eljutottak a kínaiak, azért, hogy befolyásolják az ausztrál döntéshozást. Ez mostanra az amerikai eliten belül egy teljesen triviálisnak tekintett állítás. 2019-ben aztán beindult a munka: egy pártokon átnyúló egyetértés és kooperáció van az Egyesült Államokban azzal kapcsolatban, hogy ezzel a kínai kihívással kezdeni kell valamit.
És mi történt a 2010-es évek ideológiájával?
Az ideológiára azért van szükség, mert minden rendnek, ha nem erőszakon akar alapulni, akkor szüksége van arra, hogy megindokolja a létezését, és adjon egy térképet arra, hogy mi alapján lehet a renden belül mozogni, és eligazodni. Ugyanúgy, mint a hatalom tekintetében, az ideológia tekintetében is teljesen kaotikus viszonyok uralkodtak az elmúlt 10 évben, amelyek jellemzője főleg az, hogy a piaci fundamentalizmus megmaradt fő szabályként, de megértést kell tanúsítani az ezzel kapcsolatos kritikáknak is. Az elmúlt 10 év egyik legfontosabb nyugati jelensége a populista lázadás volt, az, amikor a kisvárosban élők fityiszt mutattak a nagyvárosi értékeknek. Ennek a jelensége Donald Trump, a Brexit, és Orbán Viktor is.
Milyen ország-stratégiák következtek ebből?
2008-ig mindenki nyugati akart lenni. Az egész világ demokratikus akart lenni, úgy fejlődni, mint a nyugat. Ennek hitelessége 2008-2009-ben megkérdőjeleződött. 2012-ben megjelent Kína, és az ellenajánlatát letette az asztalra, „Egy Övezet, egy Út” címen, amely ajánlaton nagyon sok ország elgondolkodott. Ez nem egy befektetési ajánlat, hanem egy alternatív növekedési modellel kapcsolatos ajánlat arra, hogy „én hozom a pénzt, én fizetem a zenészt”. Ez egyértelműen egy hatalmi játéknak a része. A 2010-es években a korábbi fejlődési stratégiával szemben fel lett kínálva a nyugati gazdasági modell, valamint a kínai típusú államkapitalizmus, és az orosz típusú „oligarchák kifosztják az országot” modell is. Hatalmi modellek tekintetében szintén fel lett kínálva, hogy nyugati befolyást akarok, vagy kínait, vagy próbálok egyensúlyozni a kettő között. Hirtelen az, ami olyan egyszerűnek tűnt 2008-ig, hatalmas káosz lett a 2010-es években.
De itt nincs vége a történetnek. Itt van a pandémia, a közelgő gazdasági visszaesés, és komoly belső problémák és feszültségek mind Kínában, mind az Egyesült Államokban. Ebből az is következik, hogy mindkettőnek óriási igénye lenne egy külső ellenségre, mert semmi nem fogja úgy össze a mindenféle szakadék által tagolt nemzetet, mint egy jó kis külsős ellenség. Kína önként jelentkezett a feladatra. Teljesen egyértelmű az, hogy egy nagyon komoly kínai-amerikai konfliktus előtt állunk. Lehet, hogy lesznek proxy-háborúk, ugyanúgy, mint a hidegháború idején, de valószínűbb, hogy a háború arról fog szólni, hogy megpróbálják aláásni a másikat, ez jelentheti például a gazdasági mozgástér aláásását, a katonai ütőképesség aláásását, és a politikai rendszer aláásását. Alapvetően erről fog ez a konfliktus szólni, ami azt jelenti, hogy ebben lesz egy devizaháború, egy nagyon éles technológiai háború, valamint tudományos és kommunikációs szakemberek folyamatos összecsapása.
Két világ lesz. Egy Kína központú, és egy Nyugat központú világ. Laza, porózusos lesz köztük a határ bizonyos termékek és turisták tekintetében, de nagyon szigorú lesz a határ olyan kérdésekben, mint tőke, technológia, és kommunikáció.
Kína egy alternatív informatikai infrastruktúrát épített fel, a rajta lévő szoftveres rendszer teljesen független attól, ami az Egyesült Államokban fut, ami lehetővé teszi nekik azt, hogy technológiailag is külön rendszert működtessenek. Ennek az egésznek csak akkor van értelme, ha a határon belül a fontos kérdésekben szigorú a seriff. Ez akkor fog működni a nyugati rendszeren belül, ha nincsen hely, ahol kifolynak az érzékeny technológiák, és Amerika el tudja azt érni, hogy Nyugat-Európából sem megy ki a technológia, azaz szükség van a transz-atlanti szövetség megerősítésére. Ennek egyetlen akadálya jelenleg a németfóbiás Donald Trump. Ha ő elbukik most november 3.-án [az amerikai elnökválasztáson], akkor januárban látványos lesz Nyugat-Európa és az Egyesült Államok közeledése.
Ez a hatalmi helyzet. De mi a helyzet az ideológiával?
Az előző ideológia központi gondolata a szabadság volt. Az újé valószínűleg a biztonság lesz, ami ugyanolyan erejű igény és rugalmasan masszírozható fogalom, mint a szabadság. Ez jelenthet a járvánnyal, válsággal, klímaváltozással, és a magánszférával szembeni biztonságot, vagy éppen a Kínával és Oroszországgal szembeni biztonságot. Nagyon rugalmas fogalom, így felkínálja magát arra, hogy politikailag hasznosítsák.
Az emberek biztonságérzetét a jelenlegi helyzetben valószínűleg két dolog határozza meg: mennyire bíznak az államban, és az államnak milyen képességei vannak arra, hogy ezt a bizalmat megszolgálja, és támogassa a problémák megoldását. Ha biztonságról van szó, az állam az, amely ezt szolgáltatni tudja. Az állam időszaka felé megyünk. Az lesz a politikai szereplők célja, hogy az államba vetett bizalom és az állam képességei maximalizálva legyenek. A bizalom pedig egy az egyben pénzre váltható. A jelenlegi pénzrendszer alapja a bizalom. Az tud sok pénzt nyomtatni, akiben nagyon bíznak. Ezt az okos állam tudja megoldani, amely problémákat old meg és túléli a piac-állam dichotómiáját. De ez nem azonos a Putyini erős állammal. Az erős állam túlnyújtózkodik a takaróján, és ezért nem bíznak benne az állampolgárai.
Magyarországon erős állam van, és nem is nagyon bíznak benne még azok sem, akik szavaznak rá. Az okos állam nem az erős állam, és nem is az angolszász modell, ahol a piac majd mindent megold, és ahol lebutítják az államot. Koreát, Szingapúrt vagy éppen Németországot ez jellemzi 30 éve. Nem véletlen, hogy amikor a pandémia jött, ezek az országok teljesítettek a legjobban, ők azok, akik képesek ezt a típusú biztonságot adni. Ugyanakkor Korea nagyon más, mint Szingapúr, és Szingapúr nagyon más, mint Németország, azaz nincs univerzális megoldás. Minden országnak, minden államnak magának kell megtalálnia azt az egyensúlyt, ami jó az állampolgárainak, és jó az országnak. Nincsen egy megoldás, amit másolni kell mindenkinek. Politikai alku kérdése, hogy mivel töltjük meg a biztonságot, hol melyik országban mely erők tudnak tartós többséget teremteni.
Milyen ország stratégiák működnek?
Itt a seriff, aki meghatározza a játékteret, és azok a stratégiák fognak működni, amelyek a seriff által meghatározott játéktéren belül mozognak. A nemzetbiztonság biztos, hogy része lesz ennek, és Magyarország szempontjából kulcskérdés, hogy a jogbiztonság része lesz-e a seriff által elvárt dolgoknak. Ha igen, akkor Magyarországot vissza fogják kényszeríteni egy pályára, amiről letérőben van. Ha nem lesz része, akkor szabadságot kap az ország arra, hogy úgy alakítsa ezt ki, ahogy gondolja.
Előadó (nyitóképen): Orbán Krisztián, közgazdász
Cikket az előadás alapján szerkesztette: Czifra Julianna
2020.08.31
Copyright © Czifra Julianna – Minden jog fenntartva!