“Nekem is van egy kislányom, Dzsivonnál 5 évvel idősebb. Hogyha felnő, űrhajós, tudós, vagy író szeretne lenni. Szeretném, ha jobb világban nőne fel, mint amiben én. Szívből hiszem, hogy ez megvalósulhat, én is mindent megteszek, hogy közelebb hozzam ezt az álmot. Kívánom, hogy a világ összes kislánya minél több, nagyobb és csodásabb álmot valósítson meg.” A szerző utószava, 2016 ősz
Barbara barátnőm, az Athenaeum kiadó főszerkesztője lepett meg a könyvvel a nyáron. A szakkönyveken kívül évek óta nem jut időm „egyéb” könyvek olvasására, így elsőre zavarba jöttem, hogy hogy fogom beszuszakolni ezt a kis koreai regényt a több tucat olvasásra váró könyv mellé. Végül Barbara sokat sejtető megjegyzése lendített az olvasási kedvemen: „Juli, szerintem neked ez tetszeni fog!”. Kíváncsivá tett, mi lehet az, amit egy koreai kisregény nekem nyújtani tud…
Már az első oldalon felsejlik a könyvön végighúzódó társadalmi tabló. 2015-öt írunk, a 33 éves Kim Dzsijong kislánya születése óta nem dolgozik, a férje keres hármójukra. A férfi szülei távol laknak, a lány szülei pedig forgalmas éttermet vezetnek Szöulban, “ezért nem tud neki senki segíteni a gyermeknevelésben”. És ez adja a könyv felütését. A gyereknevelésben kimerült nőn egy nap a férje különös tüneteket vesz észre: hol anyósa hangján, hol volt menyasszonya hangján szólal meg. A nő szétesését a pszichiáter gyermeknevelés miatti depressziónak tudja be.
Ezt követően a történet 1982-be ugrik vissza, a lány szöuli születéséig, és vezet végig a gyerekkorán át, a különös jelenbe visszatérve a végén. A naplószerűen, anekdotikusan megírt önéletrajzi ihletésű történet képet ad az elmúlt 30 év dél-koreai társadalmi változásairól, így például arról, hogyan kezdtek el a nők tömegesen munkába állni a 80-as, 90-es években, miközben a hagyományos női szerepeket is ellátták otthon, zsonglőrködve az idővel munka és család közt. Ez még önmagában nem kellene, hogy a főszereplő nő szétesését okozza, hasonlón ment át a mi társadalmunk is ezekben az évtizedekben: testközelből láttam, ahogy édesanyám felőrlődik a 3 műszak+3 gyerek+háztartás mókuskerekében.
Kim Dzsijong pszichés megbomlása sokkal inkább a nők alacsony társadalmi megítélésének tudható be, ami azzal kezdődik, hogy a családban – és egyben a társadalomban is – a férfiakat illeti meg az elsőbbség és kiváltság. Ez a következő részlet a gyerekkorból leírja azt, amivel a nő teljes felnőtt élete során is szembesül: „Természetes volt, hogy a frissen főtt rizs először az apa, utána a kisfiú tányérjába kerüljön. Az is megkérdőjelezhetetlen volt, hogy a tökéletes formájú tofut a kisöccsük kapta meg, míg Dzsijong és nővére a szétesett darabokat ette. Édesanyjuk gyakran megdicsérte őket, milyen jó testvérek, hogy nem irigykednek az öccsük iránti figyelem miatt. Így hát ilyen kedves szavak mellett, eszükbe se jutott irigykedni.”
Talán ez az eszükbe se jutott irigykedni a regény kulcsmondata, innen érthető meg a dél-koreai társadalom oly sok zűrzavara. Mert ha abban növök fel, hogy ez a „természetes”, hogy a férfiak kiváltságjogokkal rendelkeznek, akkor nem fogok ezzel szembe menni, elfogadom, hogy ez az élet rendje. Csak közben ott vannak azok a társadalmi, gazdasági és pszichés változások a 90-es évektől kezdve, amelyek feltartozhatatlanul betörnek a dél-koreaiak világába is, szétfeszítve az addig jól működő patriarchális kereteket.
Miután a fiatal nő végigmegy egy sor életélményen, kezdve azzal, hogy a gimnáziumában a lányokat veszik elő, mert fel mernek jelenteni egy iskola körül ólálkodó cukros bácsit, át azon, hogy az egyetemen a fiúknak osszák ki a legjobb álláslehetőségeket, teljesen addig, hogy a jól fizető állásokhoz az interjún egyéb ajánlatokat is tesznek a férfi főnökök, a gyermekvállalás már elviselhetetlen teherként nehezedik. Egyrészt, mert ott kell hagynia nehezen megszerzett, sikeres PR munkáját, másrészt, mert miután kiderült, hogy kislányuk születik, ugyanaz volt a reakció mindkét család részéről, mint amit annak idején az anyja is megkapott: „nem baj, majd legközelebb fiú lesz”.
Egy pszichológia konferencián hallottam idén, hogy az elmúlt idők legbizarrabb társadalmi jelenségei keletről tartanak nyugat felé, és egyik kiindulópont épp Dél-Korea. A regény kitér a legújabb dél-koreai fétisre, nevezetesen arra, hogy a munkahelyeken és közösségi helyeken kandi kamerákat szerelnek fel férfiak a nők mosdójában, és úgy kukkolják őket pisilés közben. Az esetek miatt számos nő lett öngyilkos a szégyentől az elmúlt években. Az alábbi BBC videó bemutatja azt a dél-korai rendőrségi kampányt, amellyel a férfiakat el akarják rettenteni a voyeurizmus legújabb műfajától.
A Született 1982-ben egyik legfőbb érdeme, hogy rávilágított a dél-koreai társadalom szexista működésére. 2016-os megjelenése óta több mint egy millió példány fogyott el belőle Dél-Koreában, és 16 nyelvre fordították le, köztük magyarra is, az Atheneaum kiadásában. A példányszámok akkor ugrottak meg, miután a dél-koreai elnök, Moon Jae-in, elolvasta az ajándékba kapott kisregényt.
Az írónővel készített interjú a könyv kapcsán itt olvasható angolul.
2019.10.18
Copyright © Czifra Julianna – Minden jog fenntartva!