A két évente megrendezésre kerülő nemzetközi coach világkonferencia 2019-ben Prágában volt. A Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) által szervezett 2,5 napos eseményt igazi profizmus jellemezte, a 70 országból érkezett 1000 résztvevőt egy eventScribe nevű applikáció segítségével igazították el. Így a konferencia digitális élményt is nyújtott, mert az app segítségével, amely tartalmazta az előadások pdf prezentációit is, regisztrálni lehetett az egyszerre 4 témakörben zajló 84 előadás bármelyikére, és jegyzetelni is lehetett benne.
Mivel nekem viszonylag új az ICF világa, lévén egy éve tag, lehetőségként néztem a konferenciára, hogy lássam, értsem, kik dolgoznak ebben a hivatásban, mit képviselnek, és mi foglalkoztatja a szakmát világszinten. Már a konferenciamegnyitó is meggyőző volt. Nem csak azért, mert a világ minden tájáról érkező coach-okat országonként külön-külön felállva ovációval fogadtunk, hanem azzal is, ahogy nyitóbeszédében Magda Mook, ICF elnök, beszámolt az ICF 25 éves fennállása óta elért eredményekről. 1995 óta mintegy 20 millió ember részesült coaching-ban a világon, az ICF alapítvány révén pedig további 4 millióan kaptak önkéntes coach-októl támogatást non-profit szervezeteknél.
A konferencián végigvonult a nagyon gyorsan változó, kiszámíthatatlan, bizonytalan és bonyolult világunk témája (az úgynevezett VUCA világ), ami már a nyitóbeszédben is teret kapott. Magda Mook kiemelte, hogy ebben a felforgató, “disruptive” környezetben, amikor minden állandó mozgásban van, már nem lehet a korábban megszokott módon működni, és coach-ként azon kell lennünk, hogy saját lehetőségeink határait is meghaladva szolgáljunk másokat, “a világnak szüksége van coachingra”. Így a coaching kapott egyfajta küldetés jelleget, ami vissza-vissza köszönt utána a különféle előadások és másokkal való beszélgetések során is, mert elgondolkoztatott bennünket az, hogy mi az a plusz, amit másoknak coach-két nyújtani tudunk, illetve felismerjük-e, hogy mire van szüksége a világnak holnap.
A konferenciát 2 sztárelőadó nyitotta meg, és zárta le, és mindkettő fontos értékekről is beszélt, amiket elhoztam magammal. Frans Johansson nyitó-előadásában kiemelte, hogy a következő évtizedben azok a szervezetek lesznek eredményesek, akiknek sikerül diverz, sokszínű és befogadó csapatokat építeni, hogy a különféle háttérből származó tudás és tapasztalat összeadódjon. Azok lesznek sikeresek, akik újra tudják írni a játékszabályokat, akiknek sikerül lebontani az egyes szakterületek közötti falakat, akik átjárhatóvá teszik a tudást, akár iparágak között is. Példaként hozta fel annak a kórháznak az esetét, ahol magas volt a sikertelen műtétek aránya, mivel a műtőben dolgozók és az intenzív osztályon dolgozók közt nem volt jó a kommunikáció. A kórház az osztályok közötti együttműködést a forma1-es kerékcsere folyamatmodellje alapján alakította át, ami révén töredékére csökkent végül a hibás műtétek száma.
A konferencia záró előadásában Luvvie Ajayi az igazság kimondásának fontosságáról beszélt, mint a coach legfőbb értékéről, és hogy ez távolról sem olyan könnyű, néha pedig kifejezetten félelmetes vállalni az igazságot. Azt tanácsolja, ha mégsem merjük, vagy nem tudjuk az igazat megmondani az ügyfélnek, tegyünk fel neki egy másik kérdést, vagy tükrözzük őt úgy vissza, hogy az igazságot saját maga ismerje fel.
E két előadást leszámítva minden coach szétszéledt, a magyar 8 fős csapat tagjaival is hébe-hóba találkoztam a 2,5 nap alatt, mindenki érdeklődése szerint ült be az előadásokra és szakmai műhelyekre. Az előadások 4 szekcióba voltak tömörítve, a “Build”-ben elsősorban olyan témákkal foglalkoztak, ami a coaching szolgáltatás és szervezeteken belüli coaching kultúra kialakításáról szóltak, a “Practice” szekció elsősorban a coaching gyakorlatával és szakmai kérdéseivel foglalkozott, a “Science” termekben a coaching kortárs kutatásokkal alátámasztott tudományos hátteréről lehetett előadásokat hallani, míg a “Discover” előadások inkább a coaching, mint szakma és közösség jövőjét boncolgatták. Így született meg az az élmény, hogy jóllehet egyazon konferencián ültünk, mégis mindenki mást hozott el belőle, mert mindannyian más programon vettünk részt.
Az alábbiakban 3 olyan előadásról és workshopról számolok be, amelyek engem kifejezetten érdekeltek, illetve ajánlom még Izsák Norbert youtube csatornára feltöltött szóbeli beszámolóit is, amikben élőben tudósított az általa látogatott előadásokról.
Egyik kedvenc szakemberem a coaching világtérképén, Marcia Reynolds MCC, aki az ICF egyik alapítótagja volt 25 éve, és a világ 3 legnagyobb coach-ai közt tartják számon. Marcia-t a WBECS webinarokon hallottam először beszélni idén, aki akkor is, és most is kiemelte, hogy tisztában van azzal, mennyire körülményes a coaching certifikáció megszerzése, és az ICF által lefektetett coach kompetenciák elsajátítása, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a technikailag tökéletesen elsajátított coaching veszélye, ha a coach a fókuszát a probléma megoldására helyezi, nem pedig a problémáival küszködő emberre. A túlzott kompetencia alapú coaching fókusz másik veszély pedig az, hogy a coach kiesik a jelen pillanatból, és elkezd egy idő után azzal foglalkozni, vajon jó coach-e, ahelyett, hogy az ügyfélre figyelne. Elmondta, az eredeti elképzelése az ICF-nak az volt, hogy létrehozzanak egyfajta standardot a coaching piacon, de a hangsúly sokkal inkább azon volt kezdetektől, hogy az ügyféllel partnerségben dolgozzunk, az ügyfelet teljes személyiségében tisztelve, és nem pedig azon, hogy “megjavítsuk” őt vagy a megoldjuk a problémáját.
Feladatunk coach-ként, hogy megteremtsük azt a pszichológiailag biztonságos teret, amiben az ügyfél minden gondját megoszthatja, feloldva kreatívan a gondolkodásmenetében, belső világában zajló elakadásait. A coaching beszélgetésnek transzformációs hatásúnak kell lennie, nem pedig tranzakcionálisnak. Ehhez szerinte sokszor bátorságra van szükségünk coach-ként, hogy feltegyünk nehéz kérdéseket, és meg tudjuk tartani az ügyfélnek a felismerésekhez szükséges teret. A transzformációhoz meg kell törnünk gondolkodása és személyisége merevségét – “crack the frame!”. Ezt úgy érjük el legjobban, ha az ügyfél minden rezdülését észleljük, és ennek érzelmi töltetét visszatükrözzük neki. Ennek elsajátítását azonban magunkon kell kezdeni. Ehhez egy egyszerű gyakorlatot javasolt nekünk, coach-oknak: minden nap gondoljuk végig mi volt az a 3 dolog a nap során, ami érzelmileg kibillentett, megérintett.
A másik zseniális előadást, ami mély nyomokat hagyott bennem, Julie Colbrese amerikai pszichológus-MCC coach tartotta. Az előadás címével nem árult zsákbamacskát: “Nárcisztikusak, szociopaták, pszichopaták és egyéb nehézkes csúcsvezetők”: azt nyújtotta, amit a cím is sugallt, betekintést az igazán problémás ügyfelekbe. Azzal kezdte, hogy coach karrierje legelején mintegy 1000 csúcsvezetőt hívott fel, felajánlva nekik coaching szolgáltatásait, és azt vette észre egy idő után, hogy a címben is szereplő pszichológiai eseteket sikerült szép számban bevonzania. Annyira érdekelte önmagával kapcsolatban az, hogy miért vonzza pont ezeket a vezetőket be, hogy elvégezte a témába vágó kriminálpszichológiai mester szakot, hogy jobban megértse, kikkel is dolgozik. Ma ő az USA egyik szaktekintélye a nehéz vezetők témakörében.
Egy riasztó és elgondolkodtató statisztikával kezdte. Minden 5. amerikai csúcsvezető diagnosztizálhatóan olyan személyiségjegyekkel rendelkezik, amikkel súlyos bűnözők ülnek börtönökben. Sokszor ezek a vezetők tudják magukról, hogy nehéz esetek, és sajnos róluk le is pattan a coaching, amikor fél vállról csak annyit mondanak: “tudom, hogy narcisztikus vagyok, de nem érdekel”. Ami igazán nehézzé teszi ezeknek a vezetőknek a megítélését az az, hogy mindaközben, hogy végtelenül nehéz esetek pszichológiailag, egyben a legeredményesebb emberekről is beszélünk, profin tudják hozni az üzleti eredményeket.
Colbrese szerint általában pszichésen-érzelmileg nehéz gyerekkor húzódik meg az ilyen vezetők hátterében. Van, akin a coaching se segít, sokszor terápiával kombinálva lehet igazán támogatni őket, azonban a 360 fokos teljesítmény értékelés is nagyon eredményes szokott lenni, mert a nárcisztikusok lelkébe ez talál leginkább bele: mit gondolnak róla mások. Colbrese azzal a konklúzióval zárta, hogy ha transzformálni akarjuk ezeknek a nehéz vezetőknek a viselkedését, nézzünk rájuk úgy, mint szuperhősökre, miközben húzzuk meg erősen a határainkat is velük.
A harmadik lehengerlő workshopnak magyar vonatkozása is van. Dr. Jagicza Ágnes, coach és munkatársa, Csontos Tímea, egy világhírű pszichológus-coach-al, John Leary-Joys-al tartott workshopot a rendszer-szemléletű csapatfejlesztés hasznosságáról. A felvezető előadásban kitértek arra, hogy minden probléma rendszerszinten vizsgálandó, így egy csapat működését is a belső és külső környezeti jellemzők mentén kell megvizsgálni, azaz nem hagyhatjuk ki a képletből a kontextust, amiben egy csapat működik. Csapatok fejlesztésénél kritikus, hogy tisztában legyünk a különféle érdekcsoportok elvárásaival, valamint azzal, hogy a csapat működése hogyan illeszkedik a szervezet stratégiai céljaihoz, küldetéséhez. A workshop során Ágnesék bemutatták az általuk használt 360 fokos csapatteljesítményt mérő diagnosztikai eszközt is, amelyet kiscsoportosan, élő példákon keresztül gyakorolhattunk.
Nekem minden elképzelést felülmúlt ez a kint töltött 3 nap, és nagyon hálás vagyok a magyar csapatnak is, hogy mindenki azon volt, megossza egymással, és másokkal a kint szerzett tapasztalatait.
2019.10.26
Copyright © Czifra Julianna – Minden jog fenntartva!
